Kiállítók részére

Tisztelt Cégvezető!

 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete által szervezett Sörverseny kísérő programjaként 2020.-ban ismét megrendezésre kerül a SÖRMUSTRA program.

Az előző két évi rendezvény tapasztalatait felhasználva szeretnénk a jövő évtől kezdődően olyan szakmai programmá emelni a rendezvényt, amely meghatározó lesz az élelmiszeripar, azon belül is a söripar valamint a turizmus számára. A SÖRVERSENY program magában foglalja természetesen a közönség számára szóló sörkóstolót, de ennél jelentősebb, hogy része lesz a SÖRAKADÉMIA (szakmai előadások a sörfőzdék számára) és a SÖRKIÁLLÍTÁS (söriparhoz kapcsolódó technológiai cégek, támogató állami szervezetek) is.

 

A rendezvényen megjelenő sörfőzdék mellett olyan szakmai kiállítók számára szeretnénk területet biztosítani, akiknek hasznos a megjelenő 50-60 hazai és kárpát-medencei potenciális vevővel való találkozó lehetősége.

 

A korábbi évekhez hasonlóan szakmai program is részét képezi az eseménynek. Elsősorban a sörversenyt követő pénteki napon (május 1.). A sörszakmát érintő előadásokon túl ekkor kaphatnak lehetőséget a kiállítóként megjelenő cégek a bemutatkozásra, mind a már működő sörfőzdéknek, mind a sörfőzési tevékenység elindítását tervező személyeknek. Ezért idén a kiállítói bemutatkozás a délutáni órákban a sörkóstolás megkezdése előtt (de az érdeklődő közönség számára szintén látogatható időben) kerül sor. Várhatóan 14:00-15:00 között. Ebben az időszakban a mustrán résztvevő sörfőzdék részvétele is biztosított.

 

A kiállítási terület a program vérkeringésének szerves része lesz, ezzel biztosítva a folyamatos érdeklődést (elkerülendő a korábbi évek holt-időszakait). A kiállítói terület 3 m2–es egységekben kerül kiosztásra. 6 m2 területnagyság esetén (vagy afelett) biztosított a szakmai programon való 10 perces bemutatkozás lehetősége. A 3000 példányban nyomtatásra kerülő színes program-kiadványban a kiállítók a területméretük függvényében hirdetési felületet kapnak, valamint megjelennek a kiállítók fejezetben elérhetőségekkel és rövid leírással.

 

A kiállítók, sörfőzdék, szakmai résztvevők és érdeklődőket felkérjük, hogy regisztráljanak a hamarosan induló B2B portálon. A portál lehetőséget teremt előzetes kapcsolatfelvételre és a helyszínen tartandó tárgyalások időpontjainak egyeztetésére.

 

A különböző kiállítói lehetőségekről, és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokról e-mailben küldünk tájékoztatást. Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az office@macline.hu e-mail címen!